A háborús és háború utáni pusztításokat emelik városépítészeti rangra
Alábbi eszmefuttatásom, a Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) megbízásából a Budai Várgondnokság Kht. által a "Budavár Dísz tér 17." címen meghirdetett és sikeresnek minősített építészeti tervpályázat ellentmondásaira hívja fel a figyelmet. Teszi ezt azért, mert a budavári volt Honvéd Főparancsnokság és a volt Honvédelmi Minisztérium tömbjének felújításával, átépítésével létrejövő új kulturális közintézmény építészeti megfogalmazását, a Világörökség háborús pusztítások nyomait még magán viselő területének revitalizációját a szívén viseli. Csak éppen a pályázat eredményével ellentétben nem egy modern építményt látna szívesen a történelmi falak szomszédságában illetve helyén, hanem az eredeti épületek másolatait. Az építkezési területen ma a Főparancsnokság alsó két szintje illetve a Minisztérium immár hűlt helye található.
A budavári Dísz tér és Szent György tér közötti állami tulajdonú terület revitalizációjára kiírt pályázaton Kis Péter és munkatársai nyertek 2004. novemberében, bár a pályázaton nem volt minden igényt kielégítő alkotás. Kis Péterék terve a bírálat szerint is épületformának alig nevezhető olyan alakzatot tartalmaz, amely a vári környezettel erős kontrasztban áll, mindkét téren nagy feszültséget teremt. Az épület északon hatalmas előtetővel lefedi az épületmaradványt, délen "egy nagy rózsaszínű test lebeg a ház, a romok felett." A bíráló bizottság - amelynek Ráday Mihály is tagja volt - a győztes pályamunkáról szóló rész szerint azzal is számol, hogy az adott helyen egy építészeti csúcsproduktum, nemzetközi minőség és orientáció új energiákat szabadíthatna fel mind az építészeti, mind a műemlékvédelmi közgondolkozás terén. Magyarán szólva egy építészeti kísérlet zajlik majd a Budai Várban a terv megvalósítása esetén. Még nem biztos, hogy a nyertes pályamű eredeti formájában válik valóra, esetleg továbbtervezik, mindenesetre 2005. január végéig kellett az engedélyezésre alkalmas tervet elkészíteni. A Dísz téri Honvéd Főparancsnokság újjáépítése két ütemben történik 2007 közepéig, mintegy 3 milliárd forintból. Szamkó Katalintól, a Budai Várgondnokság Kht. igazgatójától a budavári egykori Királyi Palota és környékének a rendbetételéről is érdeklődtünk, mikor a Dísz téri tervpályázat eredményéről kérdeztük. Megtudtuk az egykori Királyi Palotához csatlakozó udvarlaki őrségépületnek, királyi lovardának, és a Szent György térre is kinyúló istállóépületnek helyén, nem épül semmi, illetve a beépítésről nem született döntés. A József főhercegi palota helyreállítását sem tervezik ugyancsak a Szent György téren, nevét a Várgondnokság Kht. igazgatója ki sem ejtette, helyette az objektumot az épület korábbi építési szakaszát és tulajdonosát reprezentáló Teleki-palota néven említi. A Teleki-palotát copf stílusban a XVIII. század végén emelték és az 1890-es években Giergl és Korb építészek építették át József főherceg rezidenciájává. A József főhercegi palotától északra a főhercegi kert, kocsiszín és istálló helyén lévő pincemaradványokat viszont kiegészítik, illetve a földszint magasságáig épületet emelnek, amelyhez majd egy különleges sétány csatlakozik. Kormánydöntéstől függ, hogy a földszintes épületre a későbbiekben majd ráépítenek-e. Mintha már nem lenne éppen elég rom a területen! Januári hír, hogy a Szent György tér nyugati oldalán lévő "már megszokott" Anjou-kori várfalmaradványokat bemutatás végett szintén konzerválják, kiegészítik. A nyugati várfalon kívüli lejtőn a Palota út felett mélygarázs épülhet. A Karmelita Kolostor melletti egykori klasszicista homlokzatú Tábori Püspöki Palota helyén a rendezési terv szerint úgyszintén nem épül semmi, a terület park és sétány marad. Ezzel a telekkel szemben állt az 1900-ban épített és 1944-ben megsemmisült Külügyminisztérium, korábban a Vöröskereszt illetve a Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztérium épülete, amelynek csak kapuzati csonkja és pinceszintje maradt meg. Ez önkormányzati terület, de aligha sejthetjük, hogy helyreállítják az eredeti épületet.
Szamkó Katalin elmondta azt is, hogy 10 éve dőlt el a terület - a Dísz és Szent György tér - sorsa a rendezési illetve szabályozási tervben építész szakmai szempontok alapján. A Honvédelmi Főparancsnokság eredeti tömbje nem a mai környezetnek a része, nem a Királyi Palotához való, kupolája versenyre kelne a várpalota kupolájával. Az épületnek jelképes értéke van, más volt a mondanivalója korábban, hatalmas birodalom kormányzati funkcióját látta el. A rom megtartásának nem építészeti értéke, hanem környezeti értéke van. Ha az eredeti épületcsonk eltűnne, olyan mértékben megbillenne a Dísz tér építészeti egyensúlya, hogy hiányában a Dísz tér nagyon egységes hangulata egyik oldalon kilyukadna. Nagyon más, új épületre még nem született olyan megoldás, amely indokolná, hogy a régi házat el kellene bontani és helyette az újat kellene megépíteni.
Mikor felvetettem, hogy "az elvileg tehát lebontható" Dísz téri épületcsonkot műemlékké nyilvánították, azt a választ kaptam, hogy azt a tér egészében játszott szerepe indokolta. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal honlapján viszont a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Miniszérium a 21/2004(X.12.) rendeletével műemlékké nyilvánított ingatlanok között az alábbi megfogalmazásban szerepel a Dísz tér 17. "Budapest kiemelt műemléki jelentőségű területén áll az 1897-ben Kallina Mór tervei szerint emelt volt Honvéd Főparancsnokság épületéből megmaradt két szint. Az egykori katonai objektum műemléki értékét nemcsak az jelenti, hogy a főváros historizáló emlékei közé tartozik, hanem markáns és szerves illeszkedése a Várnegyed utcaszerkezetéhez, arculatához." A hatályos rendelet tehát egyértelműen fogalmaz, az épület saját értékénél fogva is műemléki értéket képvisel.
Nincs összhangban, tehát az NKÖM október 12-i műemléki nyilvántartása a Budai Várgondnokság Kht. július 1-jei tervpályázati kiírásával, illetve a kht. igazgatója a novemberi eredményhirdetés sem ismerte még teljességében a műemlékké nyilvánítás szempontjait. Ez nemcsak azért érdekes, mert a kht. a pályázatot az NKÖM megbízásából írta ki, hanem azért is, mert a kiemelten közhasznú társaság az NKÖM intézményrendszerébe is tartozik. Részben a szakminisztérium a tulajdonosa, annak felügyeletével és rendelkezésére bocsátott forrásaival végzi a munkáját. Arra a kérdésre, hogy fizikailag helyreállítható lenne a csaknem teljesen elpusztított épület, azt a választ kaptam, hogy az nem okozna gondot. A már említett szempontok miatt viszont nem kívánatos.
Kallina Mór, aki a neoreneszánsz Főparancsnokságot és a Honvédelmi Minisztériumot tervezte, bár a gyakrabban foglalkoztatottak közé tartozott, ma nem tartozik az elismertebb építészek közé, alkotásait ma alig találni meg a műemlékké nyilvánított épületek között. A sors érdekes fintora, hogy az épen maradt Budai Vigadója nem, de a Főparancsnokság lábazati csonkja, a maradványhoz képest jelentékeny méretű főlépcsőház részleteivel együtt sajátos stílusjegyei révén is műemlék lett. Giergl Kálmán és Korb Flóris építészpáros alkotásai közül ugyanakkor több is jelentékeny műemléke a múlt századfordulós Budapest eklektikus-szecesszizáló építészetének. Így a Duna-parti Klotild-ikerpaloták, a Zeneakadémia, és a jelenleg felújítás alatt álló New York-palota is. Érdekes módon a várbeli főhercegi lakról - amelyet szintén ők terveztek -, ugyanakkor már szinte nem is illik beszélni. Szamkó Katalin említi, hogy a Királyi Palota kupolájával versenyre kelne a Honvéd Főparancsnokság épületének a kupolája. Ezt a Vár egykori gellérthegyi látképei mind cáfolják, a Vár kupolája robosztusnak hat a katonai objektum kupolája előtt, az utóbbi az előbbi hatását semmiképpen sem csökkenti. Sőt még, a sok díszes orom játékos sziluettje gazdagítja a Vár egyik jellegzetes látképét, tovább csipkézi azt, mozgalmasságot kölcsönözve a látványnak.
Az NKÖM Honvéd Főparancsnokság romépületének revitalizációjára kiírt pályázatában ugyanakkor az is szerepel, hogy a Kallina Mór tervezte épületek, bár nem képviselnek kimagasló építészettörténeti értéket, homlokzataik mégis meghatározói voltak mind a Szent György, mind a Dísz térnek. A műemléki besorolás tényét ezúttal figyelmen kívül hagyva ez a megfogalmazás is ellentmondásos, hiszen a modern épületbe beültetett régi falak meghatározó volta még kevésbé érvényesül, mint a jelenlegi romállapotban.
A tervpályázat egyik fejezete is hivatkozik arra, hogy a vár (II. Világháború utáni) újjáépítését szabályozó irányelv szerint két emeletnél magasabb épület nem lehet a Várban. Kis Péterék is kétemeletes épületet terveztek. Talán az irányelv miatt bontották vissza a Főparancsnokság három- és a Honvédelmi Minisztérium négyemeletes, háborúban megsérült épületeit. Az utóbbi az ostrom utáni fényképén, pedig nagyjából-egészében még áll. Az irányelv nyilvánvalóan a polgárvárosi beépítés jellemző városképét volt hivatott védeni. Rakovszky Iván, a Közmunkatanács elnöke a Budapesti Hírlap 1929. évi karácsonyi számában írta, hogy a hangulat egységét könyörtelenül megrontó, a Várban kolosszálisnak ható már meglévő új épületekre egyelőre csak az öklünket rázhatjuk. Ha ezt a vitatható véleményt elfogadjuk, és logikáját folytatjuk, akkor nemcsak az eklektikus palotákat, hanem korábbi monumentálisabb épületet is meg kellene semmisítenünk a Várban. A budai későbarokk műemlékek sorából törölni kellene az egykori jezsuita kollégium háromemeletes épületének maradványait, és le kellene bontanunk a maradványokhoz épített Hilton Szállodát is, nagy tömege miatt. Ugyanígy kellene tennünk az egykori pénzügyminisztérium pesti léptékkel mérve is nagy terjedelmű neogótikus palotájával, amely a Szentháromság téren ma is áll. A két-, illetve háromemeletes ház kicsivel magasabb is, mint a szomszédos barokk eredetű szállodaépület. Ne is beszéljünk, az Országos Levéltár oromzataival már négyemeletes neoromán épületéről, amely messziről kimagaslik a Várnegyedből. Ha azonban oda belépünk, rögtön rájövünk hiányával egy nagyszerű történeti jelentőségű épülettel lennénk szegényebbek.
Vitatható Rakovszky Iván véleménye, hiszen akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia egyik uralkodói rezidenciája közelében épült kormányzati negyed megteremtéséről volt szó. Nemcsak azt a Királyi Palotát bővítették, amelyben I. Ferenc József ténylegesen székelt, ahol jelentős külpolitikai aktus is történt, hanem természetesen annak környezete - a Várnegyed - is átalakult. A különálló József főhercegi palota is jelezte, hogy a királyi palota a kiegyezés után valóban olyan uralkodói rezidenciává vált, ahol rendszeres vendéggé vált a királyi pár. 1800 februárjától ugyanis jó darabig a várkastély tulajdonképpen a magyarországi Habsburgok, József nádor és leszármazottai részére szolgált lakhelyül.
A tények kedvéért még egyszer: a Honvéd Főparancsnokság három emelet magas volt. A Szent György térre néző Honvédelmi Minisztérium ugyan négy emeletesre épült, de a két szomszédos épület homlokzati magassága mégis megegyezett egymással. József főherceg palotája csak két emelet magas, a Külügyminisztérium három emelet magas, a Tábori püspöki palota, pedig csak egyemeletes volt. A királyi palota egyéb épületei - az egész egységes épületkomplexum lévén - harmonikusan illeszkedtek egymáshoz.
A pályázat elbírálása során nem pártolták "az anakronisztikus megjelenést", mint a tervpályázat értékelésében szerepel. Nyilvánvaló azt sem támogatják, hogy az eklektikus épület külső megjelenését - kulisszáit - helyreállítsák - ahogy az egyébként sajnálatosan részben, az egykori Királyi Palotánál történt. (Meg lettek volna legalább részben a belső helyreállítás feltételei.) Vitathatatlan pedig, hogy Budapest jellegzetes eklektikus-historizáló stílusú városi szövete, épületei jelentős értéket képviselnek, ahogy azt a városképileg kisebb jelentőségű Múzeum utcai eklektikus homlokzat helyreállításánál érvényre is jutatták az új irodaépület kialakításánál. A Múzeum utcai homlokzat magas szinten megoldott, modern igényeket kielégítő irodahelyiségeket rejt. Mindehhez hozzátehetjük: a régebbi stílusok jegyeit magukon viselő utcaképekhez is az eklektikus homlokzatok illeszkednek a legjobban. Ha az a kérdés is felmerül, hogy melyik történeti kort kellene visszaállítani a Dísz téren - esetleg akár a Főparancsnokság helyén állott kaszárnyaépületet, amelynek keleti feléből evangélikus templomot építettek -, akkor a 2004. májusi kormányhatározatra és az általa létrehozott operatív bizottság döntésére utalnék. Eszerint a Dísz tér 17. sz. alatt legyen - egyébként a bécsi Schatzkammer mintájára létrejövő - a magyar államiság ezer éves történelmét, valamint Magyarország európai kapcsolatrendszerét bemutató kiállítás. Azaz az egykori kormányzati-hatalmi szerep helyett kapjon az átalakított épületmaradvány kulturális funkciót. Ezzel a szándékkal mi sem csengene össze jobban, minthogy a dualizmus egykori hatalmi, kormányzati központjának díszes kulisszáiban kapna helyet a kiállítás, méltóan reprezentálva, hogy hazánk a Kiegyezéssel és az utána lévő hatalmas fejlődéssel európai értékeket valósított meg ezeregyszáz éves történetének kiemelkedően jelentős szakaszában.
A pályázat furcsasága az is, hogy a sikeres pályamunkák a 60 éve fennálló helyzet megszokottságát emelik városépítészeti rangra. A pályázat talán nem véletlenül félszegen csak a terület revitalizációjáról beszél, és nem helyreállításról. Arról azonban mégiscsak ritkán hallani, hogy a világháborús és nagyméretű háború utáni rombolások városképi rangra emelése megőrzésre méltó értéket képviselne.
A pályázat értékelése a legelfogadhatóbb művek - így a győztes pályamunka - erénye között említi megint csak különösen, az épület átjáróház-kapuház jellegét a polgárváros és a Palota között. Ezzel talán a háború utáni pusztulásnak kívánnak értelmet adni, azt kívánják építészeti rangra emelni, holott "az átmeneti területen", a pusztaságon egykor Magyarország jelentőségéhez méltó hatalmi központ, egy palotanegyed állott.
A Tárnok utcán a Dísz tér felé közeledve, az épületcsonk Magyarország tragikus, ám könyvekből, filmekből ismert izgalmas II. Világháborús korszakára emlékeztet, habár a jelenlegi állapot csak részben a háború műve. "Világháborús skanzennek" is szokták nevezni az itt kezdődő területet. A képből azonban ma is hiányzik számomra és mindig is hiányozni fog a Palotanegyed kezdeteként, a fényképről jól ismert, Monarchiabeli hangulatot árasztó, impozáns Honvéd Főparancsnokság palotája. Nem vagyok a modern építészet ellensége, de a Vár az a különleges történelmi jelentőségű terület, ahol a régi helyreállításának lenne létjogosultsága.
Víz és metropolisz a címe Budapest pályamunkájának, amelyet Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése érdekében az NKÖM-hez benyújtott. A pályázat címe Budapest a huszonegyedik században is hangsúlyos jellegzetességét, a városlakók és a Duna kapcsolatát illetve a gyógyfürdőket emeli középpontba. Az összefüggő közösségi sétáló területek megteremtése is a koncepció része, amely egy polgárbarátabb világvárost hozna létre. Egy sikeres európai kulturális főváros számára ugyanakkor az is fontos lenne - bár tudom, hogy a Dísz tér 17. állami tulajdonban van -, hogy egyúttal a múlt századvégi nemzeti nagyságot reprezentáló közterületeket is helyreállítsák, ahol a budapesti polgárok helyi és nemzeti büszkeséggel eltelve sétálhatnak. Vagy másképpen közelítek a múlt megóvásának kérdéséhez, gondoljunk az üresen tátongó üvegkulisszákra a Kálvin téren, amelyeket ez idáig még nem sikerült belakni. Talán még nem késő, hogy a Vár ne csúfuljon el talán végérvényesen. Örülnék annak, ha minden budapesti szívesen kalauzolná ezután is messzi idegenből érkezett vendégeit a történeti falak közé. Tekinthetünk Németországra is, Drezdában helyreállítják a II. világháborúban elpusztult nagyszabású műemléképületeket.
Wihart-Kiss Tamás