Esettanulmány az eltűnt fejlesztő esete 1

Esettanulmány az eltűnt fejlesztő esete 1

Esettanulmány az eltűnt fejlesztő esete 1

Friss bejegyzések

2 hónappal ezelőtt egy régi, már elavult webáruház újratervezését és elkészítését bízták ránk. A feladat több volt, mint egy „megszokott” webáruház elkészítése. Egy speciális problémát is meg kellett oldanunk.

Ügyfelünk régi webáruháza összeköttetésben volt a cégnél használt raktárkezelő rendszerrel, ami az aktuális raktárkészlet alapján frissítette a webáruházban megjelenő termékeket. Vagyis ami nem volt raktáron, az nem jelent meg.

A probléma az volt, hogy a webáruház mellett a szinkronizáló rendszer is elavult, így hibásan, sőt esetenként egyáltalán nem működött. Ezt a problémát elsősorban a webáruház és a raktárkezelő kapcsolatát fejlesztő cég tudta volna megoldani. Ők viszont már nem voltak elérhetők (a cég megszűnt, a kollégák már más területen dolgoztak).

Ez volt a kiindulási helyzet.

Végül tudtunk segíteni. Elemeztük a régi (nem működő) rendszert, és az adatbázis szerkezetét. Az általunk készített új webáruházban (évek után újra) már tökéletesen működik a szinkron a raktárkezelő programmal.

Elértük, hogy a webáruházban megjelenő termékek valóban tükrözzék az aktuális raktárkészletet. Sok kellemetlenséget sikerült levennünk ügyfelünk válláról. Nem kell többet felhívni a vásárlókat, hogy „elnézést, ezt és ezt a terméket mégsem tudjuk szállítani”. Ezzel a vásárlók bizalma is sokat javult.

Persze amellett, hogy az áruház technikailag már hiba nélkül működik, odafigyeltünk minden szempontra, ami egy mai, modern webáruházhoz szükséges.

  1. Már első látásra is megnyerő, bizalom növelő, a cég arculatához igazodó megjelenést terveztünk.
  2. Könnyen átlátható, kezelhető (UX barát) felületet tervezünk. Ez megkönnyíti a vásárlók számára a termékek böngészését és az eligazodást a vásárlási folyamatban.
  3. Mivel egyre többen használnak mobil eszközöket vásárlásra, kiemelt figyelmet fordítottunk a reszponzív dizájnra.
  4. A legmodernebb SEO (keresőoptimalizálási) technikákat alkalmaztuk, ami több organikus forgalmat eredményez a keresők

 

2024.08.08.« Vissza

Kérje ajánlatunkat weboldala elkészítésére:

2245 Elkészült weboldal
21 Év szakmai háttér
2327 Rögzített domain név
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk